HITELkiller Bori: miyen hitelkártya díjakat fizetek?

Bori mikor leírta hitelkártyája történetét, nem érezte magát valami jól, lelkiismeret furdalása és bűntudata volt, mert utólag már látta, hogy mikor követte el a hibákat. Ráadásul többen nem is voltak restek és üzentek is neki, hogy milyen felelőtlen.

Én ezekre a hibákra kicsit másképp tekintek, ezek a hibák is tanulási folyamat része, persze sokkal jobb lett volna elkerülni, de nem vagyunk időutazók, hogy a múltbéli dolgokat meg tudjuk változtatni.

Én úgy gondolom, ezeket a hibákat el kell engedni, hisz változtatni úgysem tudunk rajta és a múlt dolgain való rágódás nem is visz előre.

Ha neked is van régről magaddal hozott pénzügyi hibád, akkor engedd el és csak előre nézzél, a megoldásra és arra koncentrálj, hogy ne kövesd el újra és újra.

Assisi Szent Ferenc imája pedig nagy segítség lehet ebben a folyamatban:

“Uram, adj türelmet,

Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,

Amit lehet, és adj bölcsességet,

Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Bori, Te se rágódj a múlton, hanem nézz előre és inkább a jelent és a jövőt mérjük fel!

A következő feladatunk az volt, hogy Bori tisztába legyen a hitelkártyájának működésével. Miután átbeszéltük és utána nézett, így ma már tudja:

• Elszámolási időszaka: minden hónap 10-től 10-ig

• Elszámolási nap: minden hónap 10.

• Minimum fizetendő összeg: felhasznál hitelkeret 5 %-a pl. 280.000 Ft, akkor minimum 14.000 Ft fizetendő (hiába volt fordulónap óta, már ennél több befizetés is)

• Kamatmentes periódus: minden hónap 25-ig, azaz pl. szeptember 11-től – október 25-ig

• Kamat: THM 36 % / év (ugye, ezen felül jönnek még azok a költségek, amelyek abból adódnak, mert a teljes összeget valaki nem fizeti vissza)

• Fizetendő díjak:

o egyéb eseti díjak (szinte kifogyhatatlan az arzenáljuk, a teljesség igény nélkül nézzünk néhányat), ezek a díjak bankonként nagyon nagy eltérést mutatnak

Most már Bori tudja, hogy a minimum fizetendő összeggel, sem csúszhat egy napot sem, mert az bizony 2.105 Ft-jába kerül. Ma már a hitelkeretet nem lépi túl, de bizony volt olyan időszak, hogy a költségek beterhelésével bizony túllépte, ami ugye újabb 2.105 Ft-ot jelentett havonta.

Mivel Bori már tisztában van a részletekkel, így gondosan figyel is rá és hozott két házi szabályt, amit korábban lazábban kezelt.

o Ez a maximális hitelkeret kihasználásánál 15.000 Ft lenne, így a különbözetet, majd még minden hónapban ráfizeti a hitelkártyára, mert a pénzügyi tervében 15.000 Ft-tal számol.

 Szeretnél Te is tisztába lenni, hogy milyen hibákat ne kövessél el?

Töltsd le az 5 + 1 leggyakoribb hitelkártya csapdáról szóló ingyenes anyagot!

//

//

//

Címkék:
Tovább a blogra »